4225 Debrecen, Hatház u. 36-38

Védőangyal Program

Nagy büszkeséggel és örömmel tölt el, hogy a kezdetektől a BHRG Alapítvány Védőangyal Programjának tagja lehetek. Évek óta szívügyem, hogy szakmai tudásommal és munkámmal hozzájáruljak a nehéz helyzetben lévő családok támogatásához. Egyéni és csoportos TSMT® terápiákkal, valamint LongiKid® vizsgálatokkal igyekszem segítséget nyújtani azoknak a gyermekeknek és családoknak, akik számára különösen fontos a korai, megfelelő szakmai támogatás.

Hálás vagyok, hogy ennek a kezdeményezésnek a részese lehetek, és hogy szakmámmal én is hozzátehetek ahhoz, hogy ezek a gyermekek megkapják a fejlődésükhöz szükséges támogatást. ❤️

Szakmai tevékenységem kezdete óta igyekszem lehetőségeim szerint segíteni a
hátrányos helyzetű családokat. Valahogy mindig feléjük sodor az élet, és ez őszintén minden
esetben boldogsággal tölt el. Gyermekként a mi családunk is kapott hasonló segítséget a nehéz
időszakokban. Ami nagyon megragadott, hogy édesanyám ezekben a nehéz időszakokban is
segítette fejlesztőpedagógusként a tőlünk nehezebb sorsú családokat. Tehát valahol ez
gyermekkorom óta természetesen jelen van az életünkben, és a saját gyermekeinknek is ezt
próbálom átadni.

Vallom, és hiszem, hogy ezek iránt a családok iránt érzett szeretetünket
cselekedettel is tudjuk -és valahol kötelességünk is- közvetíteni. A Védőangyal program számomra keretet, közösséget és nagyon komoly szakmai támogatottságot ad ahhoz, amit eddig is képviseltem.

forrás: https://bhrg.hu/vedoangyalok/balla-kocsis-leila/

A BHRG Alapítvány Védőangyal program célja, hogy esélyt és lehetőséget teremtsen a hátrányos helyzetű és rászoruló gyermekeknek és családjaiknak.

HOGYAN?

Segítünk eljuttatni a TSMT® és HRG mozgásterápiás módszereket hozzájuk, melyek segítségével kibontakoztathatják és fejleszthetik képességeiket.

Ezáltal egy kiteljesedettebb és boldogabb életet élhetnek és a társadalom aktív, együttműködő tagjaivá válhatnak.

Mit csinálnak a Védőangyalok?

A BHRG Védőangyalok olyan TSMT®/HRG terapeuták, akik védőszárnyaik alá vesznek rászoruló gyermeket (ideálisan szervezeten keresztül) és önkéntesen biztosítják számukra a felmérést és/vagy fejlesztést egy adott ideig.

Védőangyalaink vállalják, hogy az alább felsorolt minimum tevékenységek közül legalább egyet önkéntesen biztosítanak egy rászoruló gyermeknek:

  • 6 LongiKid® felmérés/év vagy
  • 6 HRG fejlesztés/év vagy
  • heti 1×1 egyéni TSMT® szemléletű torna fél éven át vagy
  • heti 1×1 csoportos TSMT® szemléletű torna fél éven át

forrás: https://bhrg.hu/vedoangyal/